Fotó szafari
Namíbia madárvilágáról szóló könyveket lapozgatva megismerhetjük a Nyugat-Afrikában élő színes, változatos madárfajokat, kedvet kaphatunk magunk is a fotózásukra. Vadászat közben a vizes gödör melletti bozótosban hosszú órákat gubbasztva vagy a fa tetején vadakra lesve óriási élmény, ahogy színes tollcsomók röpködnek körülöttünk. A fa tetején íjjal lapulva is érdemes megfelelő optikával ellátott fotókészüléket egy ágra akasztani, mellyel gyönyörű fotókat készíthetünk a madarakról. Egy-egy madár jól sikerült fotója sokszor nagyobb élmény a vadásznak is, mint az elejtett vad. A legtöbb kis madár reggel 7-10 között jár inni, a helyiek jól ismerik szokásaikat, ilyenkor legszebbek a fények, ami sikerélményt jelenthet a fényképezés szerelmeseinek. A vizes gödröknél, sózóknál sokféle vad jelenik meg, ahol becserkelhetünk vadakat, madarakat, kisebb emlősöket is fotóalbumunk számára.
Fish River Canyon Nemzeti Park
A Fish-river kanyonban (130 km hosszú, 531 m mély) egy hetes túrán vehetünk részt idegenvezetővel, ha kalandra vágyunk a vadon mélyén. Amikor 500 m-re ereszkedünk alá a kanyon mélyére csak a legszükségesebb felszerelés és vízfertőtlenítő tabletta van nálunk. Egy hét alatt a folyó részben kiszáradt medrét követve végighaladunk a kanyon teljes hosszán. A túrát csak különösen kalandvágyók számára javasoljuk. Vezető nélkül útnak indulni TILOS!
Namíbia déli részén a döbbenetes szépségű, 130 km hosszú, 500 m mély és helyenként 25 km széles ősi tájba vájt gigantikus völgy, a Fish River kanyon semmiben nem marad el az észak-amerikai Grand Canyon mögött. Hosszát tekintve, Afrikában csak a Kék-Nílus szurdokja múlja felül. A Fish River Valley National Park létrehozásával magát a tájat, a geológiai formációt kívánták megőrizni. Kétszázhatvanmillió éves sziklákat faragott ki a folyóvíz és a szél eróziója, felszínre hozta a másutt eltemetett kőzetrétegeket. A kanyon déli kiöblösödésében a 19. században pásztorok hévizekre bukkantak. Decemberben és januárban a hőség, februárban és márciusban az esőzések miatt kerülhet bajba a turista, mert igaz, hogy akár évekig nem esik az eső, de amikor mégis lezúdul, mindent magával ragad. Közel három Magyarországnyi területről, Namíbia egynegyed részéről vezeti le ilyenkor a szűk kanyon az összegyűlt esővizet.
Pokol kapuja
Itt található a világ legnagyobb hajótemetője. A tenger és a sivatag találkozása több mint 500 km-en át. Aki itt hajótörést szenvedett, biztos halálra lelt. Napjainkban sok ezer hajóroncs bomlik itt, e terület klímája különösen pusztító a fémek számára.
Kalahári Nemzeti Park
Két száraz, ősi folyómeder szeli át a fűvel benőtt homokdűnék végtelen táját Afrika második legnagyobb nemzeti parkjában (34 390 km2). A Dél-Afrika és Botswana által közösen működtetett parkban húzódó határon nincs kerítés, és az állatok szabadon vándorolhatnak. A vadvilág a szárazság ellenére meglepően eleven. 19 féle húsevő állat él itt, mint a fekete sörényű kalahári oroszlán, gepárd, barna hiéna, vadmacska, méhészborz. A folyómedrekbe szélkerekeket építettek, hogy éltető vízzel lássák el az itatókat a gazellák, gnúk, kámák és nyársas antilopok (oryx) számára.
Etosha Nemzeti Park
Namíbiában található az Etosha Nemzeti Park, az afrikai kontinens egyik legrégibb és minden bizonnyal egyik legjelentősebb nemzeti parkja. Több mint 22 ezer négyzetkilométeres területével mind az itt élő állatok számát, mind pedig az ember által még nem érintett ökoszisztémát tekintve az Etosha egyedülálló a világon. A parkban őserdők és határtalan szavannák váltogatják egymást. A park közepén mintegy 500 négyzetkilométeren egy Etosha Pann-nak nevezett sós síkság terül el, amely a vidék egyik legnagyobb népessége, az ovambók nyelvén "nagy fehér mélyedést" jelent. A nevet később az egész parkra kiterjesztették. A száraz időszakban, májustól októberig a víz párolgása az egész síkságon fehér sókérget hagy maga után.
Namíb-sivatag
Csaknem 2000 km hosszan, ám csak 50-150 km széles sávban nyúlik el délkeleten a Namíb-sivatag. Északon Angolában kezdődik, délen az Olifants folyó határolja. A homokba fulladó vagy sóstavakban elvesző folyók hordalékából a szél vörös buckákat hord össze. Kegyetlen tájnak tűnik, mégsem állíthatjuk, hogy itt semmi se lenne, hiszen különös növények és állatok küzdenek a túlélésért. A csodálatra méltó és rendkívül sérülékeny ökoszisztéma létezésének alapja az óceán felől érkező hajnali szelek magas páratartalma. A Namíb-sivatag a Föld egyik legszárazabb vidéke.
Cape Cross Fókarezervátum
Az első európai, aki Namíbia földjére lépett, egy portugál hajós volt a 15. században. Királya, I. János tiszteletére és mert katolikus volt, a fókáktól nyüzsgő parton keresztet állított fel. Így kapta a nevét a hely. A kereszt máig megvan, ahogy a fókák sem hiányoznak a rezervátumból. Erről már messziről megbizonyosodhatunk, ha megfelelő időben járunk arra, s nem akkor, amikor az egész társaság kint van a nyílt tengeren. Éktelen hangzavar és iszonyatos bűz jelzi a több, mint 400 000 állat ottlétét. A rengeteg állat nyüzsög, hempereg egymáson, mind ordít, bömböl és visít. Az élelemszerző körútjáról visszatérő mama mégis csalhatatlan érzékkel felismeri saját csemetéje visongását. Októberben kezdődik az ellési és egyben a párzási időszak. A hímek féltve őrzött háremét riválisok kerülgetik. Harcolnak és szerelmeskednek, miközben súlyuk felére csökken. A kölykök sorsa is nehéz, a nagy tömegben könnyen agyonnyomják őket, aztán jönnek a sakálok és a tengeri ragadozók; megfogyatkoznak, mielőtt elérnék a felnőttkort.
Kalandtúrák szervezése
Namíbiában több olyan kisebb cég, ill. egyénileg dolgozó idegenvezető létezik, akik országszerte túrákat, kirándulásokat szerveznek kalandvágyó turisták részére. Ezek a túrák és kirándulások különböző igényszintek szerint szerveződnek a látogatók kívánságai szerint. A legextrémebb körülmények közötti kalandtúráktól a komfortos luxus lodge-ig széles skálán választhat igényei szerint a turista. Eldöntheti, hogy szeretné-e megismerni a legextrémebb bushman életmódot a Kalahári-sivatagban, végiggyalogol a Fish River kanyon 500 m mély medrében, vagy luxus szafari lodge-ban, úszómedencével, koktélokkal, fényűző ételekkel, esti tábortüzekkel járja végig Namíbiát. Bérelhetünk autót is idegenvezetővel, aki végigvezet Namíbia sok ezer kilométerén. Pieter Delport barátunk jó kapcsolatokkal rendelkezik, ismeri az idegenvezetőket, akik igény szerint szerveznek kirándulásokat Namíbia-szerte. Pieter felméri a látogatók igényeit, és az utazás előtt megszervezi a kirándulásokat, legyen az quad-bike túra a sivatagban, cápahorgászat, vagy lovastúra, esetleg hegymászás. Pieter farmján hátas lovak is vannak, igaz nem díjnyertesek, de a lovaglás élménye kipróbálható azoknak, akik szeretnek lovagolni.
következő oldal: Namíbiai vadak
|