extremadventure.hu · Namíbia · Zimbabwe · Dél-Afrika · Zambia · Mozambik · letöltés · térkép · hírek · elérhetőségeink

 

Itt vagy: extremadventure.hu - Hírek

Hírek

Könyvbemutató a Görbeéri Lőtéren

2010. augusztus 7-én könyvbemutató rendezvényre voltak hivatalosak a cég ügyfelei. A szombati eseményt megelőzte a Duna TV-n egy interjú a Kívánságkosár című műsorban Pieter Delporttal, aki feleségével együtt érkezett Magyarországra.

A délelőtt 10 órakorra meghirdetett hivatalos könyvbemutató némi késéssel indult el, Süle József Afrikai vadásznapló című könyvéből Simonyi Balázs olvasott fel részleteket. A könyvet Pető János, három kötetes vadászíró méltatta, az ünnepi köszöntőt pedig Juhász György, az Extrem Adventure kitalálója mondta el. Az üdvözlő beszédek között Ács Ferencet és Pieter Delportot is meghallgathatták a résztvevők. A délután folyamán fakultatív lövészeti versenybe nevezhettek a vadászok, és lehetett a fotókiállítás képeire is szavazni, amik természetesen mind Namíbiában Pieternél eltöltött élményekből táplálkoztak.

A délutáni programot a Drumsters nevű zenekar színvonalas műsora gazdagította, akik afrikai és brazil alapú dobos zenével és táncos show-val szórakoztatták a résztvevőket. Az est fénypontja mégis a tombola volt, ahol egy teljes afrikai vadászcsomagot lehetett megnyerni a sok egyéb felajánlás között. Szívből gratulálunk a nyerteseknek és köszönjük szépen ezúton a lelkes részvételt és támogatást! 

Könyvbemutató a Görbeéri Lőtéren 

Idén is ott voltunk - FeHoVa 2010

Az előző évekhez hasonlóan cégünk ez évben is részt vett a FEHOVA kiállításon, ahol idén is vendégül láttuk a híres namíbiai vadászt, Pieter Delportot, akit a hazai vadászok mindig nagy szeretettel és barátsággal fogadnak.

A kiállításon a vadászokkal való személyes találkozáson kívül alkalmunk nyílt minél szélesebb tájékoztatást nyújtani a cégünk által szervezett namíbiai, illetve zimbabwei utazásokkal kapcsolatosan, amelyek immár 5 éve szerves részét képezi cégünk profiljának. 

következő oldal: Elérhetőségeink

 
NAMÍBIA ZIMBABWE DÉL-AFRIKA ZAMBIA MOZAMBIK LETÖLTÉS TÉRKÉP HÍREK ELÉRHETŐSÉGEINK
Pieter Delport Pieter Delport Conway Volek Conway Volek Conway Volek Szükséges teendők      
Vadászat Vadászat Vadászat Vadászat Vadászat      
Íjászat Túrázás Túrázás Túrázás Túrázás Utazási feltételek      
Horgászat Vadak Vadak Vadak Vadak        
Túrázás Földrajz, történelem Földrajz, történelem Földrajz, történelem Földrajz, történelem        
Vadak Árak Árak Árak Árak        
Földrajz, történelem                
Árak                
honlapkészítés: dupai